2020 Rewind – Snowflake

2020 és az utóbbi néhány év talán legérdekesebb adatmenedzsment sztorija az olyan cégek felemelkedése, amelyek már a felhőben születtek és soha nem is rendelkeztek hagyományos adatközpontokban, a céges tűzfal mögött futtatható verzióval. 

A Snowflake története remekül illusztrálja azt, hogy egyáltalán nem lehetetlen sikert elérni olyan területeken sem, ahol már évtizedes múlttal rendelkező szereplők  uralják a piacot.

5 év alatt a csúcsra

A 2012-ben alapított cég csak 2015-ben indult be igazán, tehát mindössze 5 év alatt lett a felhős adattárházak szegmensének egyik meghatározó szereplője. Mindezt úgy érte el, hogy egyszerre versenyzett a hagyományos adattárház szállítókkal (Oracle, Teradata),  és a felhős cégek saját DW megoldásaival is (Amazon Redshift, Google BigQuery).

A sikerhez kellett az, hogy az Oracle-s háttérből érkező alapítók jókor voltak jó helyen,  és kellett egy korszerű technológiai vízió is. A későbbi siker az induláskor azonban még egyáltalán nem volt biztosra vehető, hiszen akkor még messze nem volt egyértelmű, hogy a cégek szívesen tárolják majd értékes adataikat a felhőben, erről érdemes az egyik korai befektető visszaemlékezését olvasni.

Rekorddöntő IPO

A Snowflake idén szeptemberben aztán óriási tűzijátékkal lépett ki a tőzsdére, az elemzők szerint ez volt minden idők legnagyobb szoftveres IPO-ja.

Egy hónappal korábban még 80 dollár körüli kibocsátási árfolyamról volt szó, de a részvények végül 120 dollárért kerültek a piacra. Ez azonban annyira nem vette el a befektetők kedvét, hogy még ehhez képest is több mint kétszeresére verték fel az árakat, sőt, egy időre 300 dollár fölé is ment az árfolyam a kibocsátás napján.

A cég teljes értéke így meghaladta a 70 milliárd dollárt, és jó néhány korai alkalmazott és vezető dollármilliárdos lett, köztük a cég első és a jelenlegi CEO-ja is.

Platformfejlesztések

Technológiai szempontból érdekes, hogy a  novemberi Data Cloud Summit konferencián bejelentetett újdonságok között szerepel a sorszintű jogosultságkezelés, a különböző objektumok címkézése (tagging) és a Python, Java és Scala nyelven írt tárolt eljárások támogatása.  

korábbi fejlesztésekkel (materializált nézetek, oszlopok maszkolása) is együtt nézve látható, hogy a Snowflake tovább dolgozik azon, hogy a hagyományos adattárházak által biztosított teljesítménynövelő, adatvédelmi és kényelmi funkciók minél szélesebb körét kínálja - cloudos környezetben.

Intenzív növekedés, jelentős veszteség

Ez a fejlesztési stratégia  összefügg azzal, hogy a Snowflake vezetői egyre nagyobb és komolyabb adattárházakkal rendelkező cégeket szeretnének a platformon látni. A cég decemberben közzétett negyedéves pénzügyi jelentése szerint már 65 olyan ügyféllel rendelkeznek, akik évi 1 millió dollárnál többet költenek.

A negyedéves árbevétel amúgy 160 millió dollár volt, ami 119%-os éves növekedést jelent.  A gyors növekedés és intenzív fejlesztés persze nincs ingyen, ezt mutatja a negyedév 168 millió dolláros vesztesége is.  Ez azonban egy szokatlanul rossz érték,  a januárban forduló pénzügyi év első 9 hónapja alatt az árbevétel összesen 400 millió dollár körül volt, amihez "mindössze" 340 millió dolláros veszteség társult.

A befektetők mindezt továbbra is jól fogadják, december elején az árfolyam egy időre megközelítette a 400 dollárt is, többre értékelve a céget, mint az IBM vagy az AMD. Az árfolyam kicsit visszaesett azóta, de jelenleg is 300 dollár fölött van, ami 80 milliárd dolláros cégértéket jelent.

Hazai helyzet

A Snowflake iránt itthon is egyre nagyobb az érdeklődés. Igazán nagy, publikus hazai referencia még nem ismert, de több kisebb felhasználója van már a platformnak.

A Snowflake hazai partnere a Meta Consulting, akik többek között a Budapest Data Fórumon tartottak bemutató előadást.

 

 

Comments are closed.