A két cég tavaly júniusban jelentette be a felvásárlást, amely keretében a Google 2,6 milliárd dollárt ad az új generációs BI szállítók egyik vezetőjének számító Looker-ért.
Az akvizíció célja a Google Cloud analitikai és BI képességeinek megerősítése volt, mert a Google kínálatában korábban csak a vállalati BI feladatokra korlátozottan alkalmas ingyenes Data Studio szerepelt.
Nem ment azonban zökkenőmentesem a tranzakció, mert először a először az amerikai DOJ kezdte közelebbről vizsgálni az ügyletet, aztán decemberben az angol versenyfelügyeleti hatóságok is vizsgálatot indítottak. Így végül közel 9 hónapba telt, mire a Looker hivatalosan is a Google része lett.
A cég vezetője friss blogposztjában kiemelte, hogy a stratégiában természetesen továbbra is az összes fontos hagyományos és cloud adattárház (Amazon Redshift, Azure SQL, Snowflake, Oracle, Microsoft SQL Server, Teradata) támogatása szerepel. Arról viszont nem árultak el még részleteket, hogy a Google Cloud platformmal milyen mélyebb integrációt terveznek, és mi lesz a termékfejlesztés jövőbeli iránya.
A Gartner mindenesetre pozitívan ítéli meg a felvásárlást, az idei BI mágikus négyzetben a Looker már a kihívók szegmensébe került.