Tag Archives: Power BI

Copilot in Power BI

A Microsoft videója három percben mutatja be a Power BI Copilot képességeit.

 

Megjelent a Gartner 2020-as BI mágikus négyzete

Az év elején mindig fontos szakmai esemény a Gartner BI platformokat bemutató Magic Quadrant elemzésének megjelenése.

A mágikus négyzet 4 szegmensbe sorolja a BI szállítókat: Vezetők, Kihívók, Vizionáriusok, és a Többiek,  azaz az olyan szállítók, akik bekerültek az MQ-ba (ami önmagában is nagy eredmény), de egyik tengely mentén sem kaptak kiemelkedő értékelést.

Gartner Magic Quadrant for Analytics and Business Intelligence Platforms, February 2020

Vezetők

A vezetők szegmensében ugyanazzal a négyessel találkozunk, mint tavaly. Az élen továbbra is a Microsoft és Tableau kettőse áll, ami a hazai alkalmazási gyakorlatban is jól tükröződik.

A Microsoft folyamatosan fejleszti az egyéni felhasználóknak továbbra is ingyenesen elérhető Power BI szoftverét, amelyhez egyre több felhőalapú adatelőkészítő és mesterséges intelligencia szolgáltatást is kapcsol.

A Tableau-t tavaly nyáron felvásárolta a Salesforce, azonban versenyfelügyeleti eljárások miatt a két cég érdemi integrációja csak mostanában kezdődik majd el, így az MQ-ban is külön szerepelnek még.

Továbbra is őrzi a helyét a vezetők között a portfólióját az utóbbi időben számos akvizícióval szélesítő Qlik (Attunity, Podium Data, CrunchBot, Rox AI),  valamint az előkelő társaságba tavaly bekerült, kereséscentrikus BI-t kínáló  ThoughtSpot is.

Kihívók 

A MicroStrategy ismét ebben a szegmensben kapott helyett, ami kifejezetten erős, innovatív termékkínálatának köszönhető, azonban a piaci ismertsége és lendülete nem éri el a legjobbakét.

Hasonló a helyzet a Spotfire-ról ismert, tavaly még a vizionáriusok között szereplő  TIBCO esetében, ahol a szoftver képességei első osztályúak, azonban hiányzik a vezetőkre jellemző momentum.

Teljesen új szereplő a kvadránsban a Looker,  amelyet tavaly vett meg a Google, és bár a felvásárlás lezárása itt is nagyon sokáig húzódott, de a jövőben sokat fog javítani a cég ismertségén és piaci elérésén az új tulajdonos.

Vizionáriusok

Ebben a szegmensben megtalálhatóak mind kisebb (Yellowfin, Sisense), mind nagyobb cégek (SAP, SAS, Oracle, Salesforce).

Említésre méltó a szegmensbe először bekerülő, főleg lokálisan ismert  ausztrál Yellowfin, amely kis méretét erős innovációval egyensúlyozza és az Oracle, amely tavaly nyáron teljesen új BI stratégiát jelentett be, alaposan átalakítva termékportfólióját és árazását is.

A teljes elemzés több szállító honlapjáról is letölthető, általában rövid ingyenes regisztráció után: Microsoft, Tableau, Qlik, ToughtSpot, Looker