Újabb Starburst tőkebevonás és a Presto sztorija

A Presto elosztott SQL motorra specializálódott Starburst Data újabb befektetési körön esett át, ezúttal 42 millió dollárral gyarapodott a cég bankszámlája. A tavaly novemberben bevont 22 millió dollárral együtt így már 64 milliónyi kockázati tőkéből gazdálkodhat a cég.

A Presto gyökerei

A Presto a Facebooktól származik, ahol a 2010-es évek elején egy órási, 300 petabájtos Apache Hive alapú adattárház működött.  A lekérdezések sebességével azonban folyamatosan gondok voltak, így a mérnökök belevágtak egy új elosztott, rugalmas és nagy teljesítményű technológia fejlesztésébe.

A Presto egyik alapvető sajátossága, hogy in-memory elven működik, azaz a futtató szerver vagy szerverek memóriáját használja a lekérdezések kiszolgálására. Szintén fontos volt az első perctől, hogy számos különböző forrásrendszert el lehessen érni, így a Presto a HDSF mellett például a MySQL adatbázisokat is támogatta. A rugalmas adatelérés további előnye, hogy a Presto jól használható olyan úgynevezett federatív lekérdezésekhez, amikor különböző helyen lévő adatokat kell összekapcsolni.

A létrehozó csapat (Martin Traverso, Dain Sundstrom, David Phillip) nem csak a Facebook belső problémáit szerette volna megoldni a Prestóval, hanem egy széles körben használható eszközt létrehozni, így 2013. őszén nyílttá tették a kódbázist.  A  felhasználók között hamar megjelent számos tech óriáscég, így a Netflix, az Uber, az AirBnB, a Dropbox és a Groupon.

Több szoftvercég is látott fantáziát az új eszközben, például egy időben a  Teradata is komolyan foglalkozott vele, jelentős fejlesztőcsapatot működtetve. Az Amazon Web Services Amazon Athena szolgáltatása pedig máig a Prestóra épül.

A Starburst sztorija

A Starburstot 2017-ben alapította két veterán adatbázis szakember,  Justin Borgman and Matt Fuller, akik korábban a Teradata által felvásárolt Hadapt big data motort fejlesztették. A páros a Teradatánál töltött idő alatt kezdett a Prestóval foglalkozni, majd kilépésük után megalapították a kifejezetten nagyvállalati Presto alkalmazásokra koncentráló  Starbusrtot. Az új cég eleinte főleg tanácsadásból élt, de hamarosan megjelentek saját kiegészítő Presto modulokkal, amelyek a vállalati igényeket szolgálták ki például a security területén.

A Presto eredeti három létrehozója ekkor még a Facebooknál dolgozott a szoftver továbbfejlesztésén. A két csapat végül 2019-ben egyesült, amikor az első, 22 millió dolláros tőkebevonással egy időben a Presto alapítók is a Starbursthoz csatlakoztak.

Az egyesülés azért is fontos volt, mert a befektetők szerették volna elkerülni a Cloudera és Hortonworks évekig tartó csatájához hasonló helyzetet, amely egyik résztvevőnek sem vált a hasznára.

Két Presto?

A fragmentációt így sem sikerült teljesen elkerülni, mivel az eredeti fejlesztők távozása után a Facebook szerette volna stabil, független kézben látni a Presto-t, ezért 2019-ben  létrehozta a Presto Foundation-t a  Twitter, az Uber és az Alibaba támogatásával.

Így most két fő Presto verzió létezik: A Facebook-féle PrestoDB (prestodb.io), amely irányítását a Presto Foundation (PF) végzi, és a Starbursthoz köthető PrestoSQL (prestosql.io), amelynek a Presto Software Foundation (PSF) az irányítója.

Szerencsére már látszanak törekvések az egységesítésre: A Starburst Data vezetője június elején egy rövid blogposztban jelentette be, hogy cége csatlakozik a Presto Foundation-hoz is.  Szintén júniusban jelentette be az indulását egy új Presto specialista cég, az Ahana is.

 

 

 

 

Comments are closed.